Integratív mentálhigiéné

Bemutatkozás

A mentálhigiénéről

A mentálhigiéné mindazon erőfeszítés és igyekezet közös elnevezése, mely a lelkileg egészséges személyiség, az egészséges módon működő intézmények, csoportok kialakítására és fejlesztésére irányul. A mentálhigiéné egyaránt jelent szemléletet, elméletet, tevékenységi területet és intézményrendszert. Képzésünk tevékenységcentrikus, elsősorban készséget fejlesztünk.

 

A képzésről

A képzés költségtérítéses, másoddiplomát adó képzés, amely szakdolgozatírással és államvizsgával zárul. Képzésünk  A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézetének szervezésében valósul meg.

 

Felvételi

A felvételi folyamat során elsősorban a segítő szakmában fontos képességek és készségek meglétét vizsgáljuk egyéni és csoportos helyzetben.

A képzés tartama 4 félév, összesen 398 óra, melyből 40 óra az egyszeri nyári intenzív hét.

 

Időtartam

A négy félév során, 5–5 hónapon keresztül havonta egyszer, péntek déltől szombat délutánig tartanak az órák.

 

Allapillérek – a képzés fő tudásbázisai

Önismeret

A saját élmény stúdiumcsoport fő célja az önismeret.

 

Az elméleti ismeretek stúdiumcsoport

A mentálhigiénés szemléletnek megfelelően – a szociológia, a pszichológia, a pszichiátria, a szociális munka, a pedagógia, a gyógypedagógia, a jog, a filozófia, a teológia nézőpontjaiból integrált egységbe szervezett tudásként kerül a hallgatók birtokába és így  világítja meg az életeseményeket, közösségi, társadalmi jelenségeket.

 

A készségfejlesztés stúdiumcsoport

Kiscsoportokban valósul meg, ahol a hallgatók visszajelzéseket kapnak napi munkájuk mentálhigiénés vonatkozásairól, elsajátítják segítő kapcsolat, a nondirektivitás módszertanát.

 

Az integráló stúdiumok

a hivatásra vonatkozóan rendezik az ismereteket, szakmai és személyes kompetenciát fejlesztenek, új összefüggések meglátására ösztönöznek.

A hálózatépítés keretein belül az azonos és különböző szakmai csoportokhoz tartozók dolgoznak az együttműködés kultúrájának kialakításán.